Tevékenységi körök
Látványtervezés:
A még csak rajzasztalon létező vagy gondolatban megalkotott, külső és belső terek, helyszínek, tárgyak élethű (fotorealisztikus), vizuális megjelenítését jelenti a látványterv. Látványterveink által megtekintheti, belsőépítész szaktervezőnkkel maximinális igényszintűvé teheti elképzeléseit, a terek, a színek, a fényhatások, az anyagok kombinációit, az egymásra és a környezetre gyakorolt hatásukat, mielőtt az elképzelés megvalósulna, valósággá válna. A látványtervezés előnyt jelent amikor munkáit, ötleteit élethű látványterveken keresztül mutatja be mások számára -így lenyűgözve közönségét, de az előre nem látható hibák feltérképezésében is nagy szerepe van, mert még a beruházás megkezdése előtt látható a látványterven ha rejtett hibákat tartalmaz a terv, -ezzel pénzt, időt és energiát megtakarítva. A látványtervezés kiválóan alkalmas olyan esetekben is, amikor egy nehezen bemutatható terméket vagy szolgáltatást szeretnénk látványosan megjeleníteni, vagy mikor már nem létező épületet, tárgyat szeretnénk újra a világ elé tárni, például templomok, műemlékek, várak és egyéb régi épületek rekonstrukciójának esetében. Készítünk középületekről, társasházakról, családi házakról, lakóparkokról, sport és ipari létesítményekről, közterületről, parkokról, kertekről, lakóépületről, iroda és üzlethelyiségről, valamint kiállítási pavilonokról, standokról is látványterveket, animációkat, és 360 fokos panorámaképeket is.
Animációk készítése:
Napjainkban egyre nagyobb szerepet kapnak a filmek és az animációk, melyekkel látványosan, részletgazdagon mutathatjuk be elképzeléseinket. Mozgóképeink segítségével bermely irányból tehet egy virtuális sétát, körbejárhat egy épületet -épületegyüttest, belső helyiséget, vagy megtekinthet egy termékmodellt, s még eredményesebbé teheti vállalkozását, munkáját, és szolgáltatásait.
Katalógusok, szorólapok, arculattervek készítése:
Elkészítjük cége katalógusát, prospektusát, készítünk névjegykártyát, szórólapot, mindezt stílusosan, egyedien. Plusz lehetőségként 3d-s modellekből is készítünk látványos katalógust, mely felveszi a versenyt bármely professzionális fényképész által fotózott katalógussal, így esetenként egy költséghatékony megoldással is tudunk szolgálni.
Webdesign- weboldal készítés-honlapszerkesztés:
Vállaljuk az egyszerűbb honlapoktól a bonyolultabb, összetettebb weboldalak grafikai desig-tervezését, és a honlapok teljes kivitelezését. Az általunk készített honlapok egyediek, stílusosak, és az összes felmerülő igényt maradéktalanul kielégítik. Cégek számára egységes arculattervet, logót, névjegykártyát készítünk, így teljessé téve a megjelenést.
360 fokos Panoráma:
Fotorealisztikus 360 fokos panoráma képeket is készítünk mellyel egy igen kedvelt látványos megoldást kínálunk. A panorámaképek elhelyezhetők különféle webes környezetben, vagy multimédia alkalmazásokban.







